2011. március 7., hétfő

Gázáremelés lehet a különadóból, ha közbelép Brüsszel

Napi Gazdaság l 2011.03.07.
Az Európai Bizottság informális levélben kért tájékoztatást a magyar hatóságoktól a gázellátásról szóló törvény tavaly év végén elfogadott módosításának több pontjával kapcsolatban. A testület a kettős tarifarendszer mellett azt a kikötést kifogásolhatja, amely szerint a különadót nem építhetik be a gázárakba az érintettek.

A BruxInfo úgy értesült, hogy a Bizottság által a magyar hatóságoknak küldött levélben feltett tisztázó kérdések többek között érintik az energiaszektort (is) sújtó különadókkal kapcsolatban az Eurogas által tavaly év végén megfogalmazott fenntartásokat, melyeket az európai szintű gázipari szövetség mind a magyar kormánynak, mind pedig a Bizottságnak eljuttatott.

„A jogszabály vizsgálatakor kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a módosítás bizonyos pontjai összeegyeztethetők-e az uniós energiapiaci szabályozással. A levél célja ezeknek a kétségeknek a tisztázása” – közölte pénteken Marlene Holzner energiaügyi szóvivő.

December 10-én kelt levelében az Eurogas arra kérte a Bizottságot, lépjen közbe a Magyarországon bevezetett árszabályozással kapcsolatban, mivel a gázipari cégek úgy vélik: a szabályozás olyan helyzetet teremt, ami „drasztikusan” érinti a szektorban működő külföldi befektetőket. A levél kitér a bevezetett különadók várható hatására is, ami úgymond különösen hátrányosan érinti a cégeket a párhuzamosan ható árszabályozási környezetben.

A Bruxinfo brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy a Bizottság nem a különadók kivetését kifogásolja, hanem a jogszabály azon intézkedését vizsgálja, miszerint ezt az érintett cégek nem építhetik be a gázárakba. „Az uniós jog szerint a jogszabályi előíráson alapuló költségeket az érintetteknek joguk van elismertetni a tarifákban; ezt nem lehet átlépni azzal, hogy egy nemzeti jogszabály letiltja a lehetőséget” – közölték EU-források.

Szintén problémás terület a kettős tarifarendszer. EU-források rámutattak arra, hogy az uniós szabályozás nem enged meg külön tarifát az egyetemes szolgáltatásban részesülő fogyasztók számára. „Az egyetemes szolgáltatás keretében biztosítani kell, hogy az itt lévő fogyasztók gázellátási válság idején is hozzájussanak a kellő mennyiségű gázhoz. De kettős tarifarendszerről nincsen szó” – közölte a forrás.

A tarifák meghatározásának technikai részleteivel kapcsolatban is magyarázkodnia kell Magyarországnak. Szakértők szerint ugyanis a harmadik energiapiaci szabályozói csomag a tarifák meghatározását a nemzeti regulátor hatáskörébe utalja, miközben a magyar jogszabály ezt – igaz, hogy a regulátor számításaira és javaslatára építve – miniszteri rendeletben kívánja megtenni.

Arra is rámutatottak EU-források, hogy a hazai gáztermelésre vonatkozó passzus jelen formájában exportkorlátozó intézkedést tartalmaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el a véleményedet, vagy ha kérdésed van a témával kapcsolatban, tedd fel!